A földgáz fénykorától a hanyatlásig

A földgáz az 1960-as évektől egészen 2010-ig töretlenül emelkedő pályát futott be Európában. A háztartásokban tisztább és kényelmesebb alternatívát nyújtott a szénnel szemben, az iparban és az energiatermelésben pedig gazdaságos megoldásnak számított. A 2000-es évek közepén még mindenki további növekedést várt: új LNG-terminálok épültek, Magyarországon pedig a gönyűi gázerőművet is átadták.

A fordulat azonban váratlanul érkezett. 2014-re az uniós gázfogyasztás 25 százalékkal esett vissza, miközben a világ más részein nőtt a kereslet. Az elemzők sokáig gazdasági és klímapolitikai okokkal magyarázták a folyamatot, de a legfőbb tényező az volt, hogy az Európai Unióban csökkent az egy főre jutó energiafelhasználás. A fejlett, jóléti társadalmakban egyszerűen kevesebb energiát kezdtek használni az emberek.

A „sötét korszak”: bőséges kínálat, gyenge kereslet

A kínálati oldalon nem volt gond: Amerikában berobbant a palagáztermelés, Oroszország stabilan szállított, a gázárak pedig alacsony szinten mozogtak. Mégis, Európában nem nőtt a kereslet. Ezért nevezték a szakértők a 2010-es évek második felét a földgáz „sötét korának”: hiába volt olcsó és bőséges a kínálat, a kontinens energiarendszerében egyre kisebb lett a szerepe.

Klímapolitika: a végső szög a koporsóban

A 2020-as évekre a klímapolitika vált a földgáz legnagyobb ellenségévé. Az EU „Fit for 55” programja és az 50 euró/tonna fölé emelkedő karbonárak először a szénerőműveket tették tönkre, de a gáz hosszú távú jövőjét is megpecsételték.

A villamosenergia-termelésben a földgáz ma már szinte csak tartalékforrásként maradhat fenn, például amikor szélcsendben és borús időben a megújulók nem fedezik a fogyasztói igényeket. Az iparban viszont komoly versenyhátrányt okoz: míg Európában magas árak és emissziós díjak terhelik, addig az Egyesült Államokban vagy Oroszországban töredékéért érhető el. Ezért a földgázigényes iparágak – mint a műtrágyagyártás, vegyipar, üveggyártás vagy kohászat – egyre inkább kiszorulnak a kontinensről. Egyedül a háztartási fogyasztás tartja magát, de várhatóan ott is érvényesül majd a klímapolitikai szigor.

A háború és a végső szakítás

A 2022-ben kirobbant orosz–ukrán háború, valamint az orosz gázbojkott sokkszerűen rázta meg Európát. Az árak a tíz–tizenötszörösükre ugrottak, a kontinens pedig évtizedek után végleg levált az orosz gázról.

Ez a válság nemcsak az energiaellátás biztonságát írta át, hanem megerősítette a már korábban megindult folyamatot: Európában a földgáz többé nem a jövő energiahordozója, csupán átmeneti tartalék. – áll a Másfélfok közleményében.

A Vége a földgáz korának Európában – soha nem lesz már, mint régen bejegyzés először Sajtóközlemények-én jelent meg.

Hogyan fog kinézni a leállás?

• Új szerződések – Az orosz gázra vonatkozó megállapodások már 2026. január 1-től nem köthetők EU-s cégekkel .
• Rövid távú szerződések (12 hónapnál rövidebbek) – ezek legkésőbb 2026. június 17-ig lejárnak .
• Hosszú távú szerződések – ezek csak 2027 végére szűnnek meg, esetenként további időt adnak a szárazföldi, gázt szállító tagállamoknak .
• Orosz olajimport – ehhez minden érintett ország diverzifikációs tervet nyújt be, és 2027 végéig teljesen leállítja a behozatalt.

Miért fontos ez az EU számára?

• Energiafüggetlenség: az EU célja, hogy önállóbb legyen, ne függjék egyetlen országtól sem, különösen ha az geopolitikai nyomással él .
• Biztonságosabb ellátás: ha leáll az orosz gáz, nem lehet zsarolásra használni .
• Dekarbonizáció és versenyképesség: a fosszilis energia visszaszorítása a zöld átállásnak is szolgál .

Vannak vitás pontok?

Igen. Hazánk – Magyarország – és Szlovákia még mindig orosz gázra támaszkodik, így támogatásuk kérdéses a tervhez. A Bizottság ezért kereskedelmi jogi alapokra helyezi a javaslatot, amit nem lehet csak egyetlen ország vétójával blokkolni. Azaz, ha legalább 15 tagállam (65% népesség) támogatja, már elfogadható lesz a törvény.

Az Európai Bizottság most azt javasolja, hogy az uniós tagállamok és cégek – ha már van érvényben lévő hosszú távú gázszerződésük Oroszországgal – hivatkozhassanak „force majeure”-re annak érdekében, hogy jogszerűen kiléphessenek ezekből a szerződésekből. Vagyis, mivel Oroszország az energiaszállítást fegyverként használta, és ez rendkívüli körülménynek minősül, az EU-s cégeknek ne kelljen büntetést vagy kártérítést fizetniük a szerződésbontás miatt.

A „force majeure” (ejtsd: fórsz mázsőr) francia kifejezés, amely szó szerint „erősebb hatalom”-at jelent, és a jogban „vis maior”-ként szokták fordítani, vagyis elkerülhetetlen, előre nem látható, rendkívüli eseményekre utal, amelyekre egyik fél sem lehet hatással. Ilyen lehet például egy háború, természeti katasztrófa, világjárvány, vagy éppen egy olyan geopolitikai helyzet, amely lehetetlenné teszi a szerződés betartását.

A Bizottság ezzel lehetővé tenné, hogy az uniós vállalatok jogilag védett módon, következmények nélkül felmondhassák az orosz energiaszállítókhoz kötődő szerződéseiket. Tehát nem az történik, hogy „csak úgy” megszüntetik ezeket a megállapodásokat, hanem a „force majeure” jogi eszközével, ami lehetővé teszi, hogy a szerződés törvényes keretek között megszűnjön – mert az adott helyzetben a teljesítése már nem elvárható.

Mi a következmény?

Az orosz gáz részaránya 2021-ben még 45 %, 2024-re pedig 19 %-ra csökkent. Az EU ezek után tovább csökkentené, és építene be LNG-piacokat (például az Egyesült Államoktól), valamint alternatív energiaforrásokat.

A Bizottság eredeti közleménye itt olvasható

A Orbán Viktor nehéz helyzetben: hogyan importálunk olajat Oroszország nélkül? bejegyzés először Sajtóközlemények-én jelent meg.