Hamarosan a parlament asztalára kerül az a törvénytervezet, amely gyakorlatilag bárkit kiiktathat a közéletből – legyen szó civil szervezetekről, független sajtóról vagy akár kritikus hangokról. A tervezet részleteit sok fideszes képviselő sem ismeri, miközben az egész országra hatással lesz.
Egy személyes beszélgetés a törvény árnyékában
A TASZ egyik munkatársaként személyesen kerestem fel egy fideszes önkormányzati képviselőt, hogy elmondjam neki: félek ettől a törvénytől, félek attól, ahová a közélet jutott. Nem vártam csodát, de hittem benne, hogy egy őszinte beszélgetés kicsit közelebb vihet minket egymáshoz.
Két hét sincs hátra, és várhatóan elfogadják ezt a Putyin-modellre hajazó törvényt, ami a kormány kezébe adja a lehetőséget: bárkit kitilthatnak a nyilvánosságból, aki nem tetszik nekik. Ez nemcsak a civileket és az újságírókat, hanem a társadalom bármely tagját érintheti.
Ott ültem tehát a képviselő irodájában. Ő nem szakította félbe a mondandómat, nem próbált győzködni, csak hallgatott. Látszott rajta is a bizonytalanság. Egyetértettünk abban, hogy a társadalmi megosztottság rombol, és hogy a párbeszéd fontos lenne – mégis mindenhol falakba ütközünk.
Miért félelmetes ez a javaslat? – Közeli élmény a hatalom embereivel
A törvény részleteiről érdemben nem tudtunk beszélni: kiderült, ő is csak annyit tud róla, hogy „technikai jellegű”. Őszintén szólva, nem lepődtem meg: a kormánypárti képviselők és szavazók többsége sincs tisztában a valódi következményekkel.
A beszélgetés során azt is elmondtam, hogy ha ez a törvény életbe lép, a TASZ nem fog tudni segíteni azoknak az embereknek, akik jogi támogatásért fordulnak hozzánk. Hogy évente több ezer ember marad védelem nélkül. És hogy ez mindannyiunkat érint.
Sokan úgy gondolják, a civileket külföldről „megveszik”. Valóban kapunk támogatást külföldi magánalapítványoktól, de azért, hogy magyar embereknek tudjunk segíteni, amikor bajba kerülnek. Magyarországon egyszerűen nincs olyan filantróp milliárdos, aki emberi jogi munkát finanszírozna.
Polgárok vagy célpontok? – Mit tehetünk a félelem ellen?
A beszélgetés végén kezet fogtunk, és mosolyogva váltunk el. Nem tudom, ő mit érzett, de én könnyebb szívvel jöttem el. Lehet, hogy egyetlen beszélgetés nem old meg semmit. De azt hiszem, egy repedést ejtettünk a hallgatás falán.
Mert a hatalom döntései nem elvont papírokat érintenek, hanem hús-vér embereket – arcokat, hangokat, történeteket. És ha nem építünk személyes kapcsolatokat, ha csak szavazógépekként vagy ellenségekként tekintünk egymásra, akkor tényleg elveszítjük a közös világunkat.
Ezért is fontos, hogy megmutassuk: polgárok vagyunk, nem bábuk. Hogy méltóságunk van, és hogy egymásban nem az ellenséget kell látnunk, hanem a közös nevezőt, ami összeköt.
Egy ilyen beszélgetés lehet kicsi, de annál fontosabb lépés a megosztottság gyógyításában. És talán épp ez a legfontosabb: merjünk leülni egymással beszélgetni – nem azért, hogy győzzünk, hanem hogy meghallgassuk egymást.
