Európa tájai látványosan változnak, és ezzel párhuzamosan egy kevésbé feltűnő, de annál súlyosabb folyamat zajlik: a jól ismert mezei madarak száma sok helyen visszaesik. A jelenség nemcsak természetvédelmi kérdés, hanem komoly ökológiai figyelmeztetés is, amely hosszú távon az egész élővilág egyensúlyát befolyásolhatja.

Egy friss tudományos munka – amely az Európai Madárszámlálási Tanács (EBCC) adatain alapul, és a Conservation Biology folyóirat hasábjain jelent meg – új eszközt adott a kutatók kezébe: rendszeresen frissülő, nagy felbontású térképeket, amelyek pontosan megmutatják, hol és milyen ütemben változik a madarak elterjedése Európában.

Új térképek, új felismerések

A kutatás során a Pan-European Common Bird Monitoring Scheme (PECBMS) adatait használták fel, amelyek 2018 és 2022 közötti időszakot ölelnek fel. Ezeket összevetették egy korábbi, 2013–2017-es periódussal, így kirajzolódott, merre tartanak a különböző fajok.

„A fajok elterjedésének ismerete elengedhetetlen a természetvédelmi és helyreállítási politikák megalapozásához. Ezek rendszeres frissítése és nemzetközi szintű harmonizációja azonban komoly kihívást jelent. Mi, az EBCC-nél megtettük az első lépéseket ehhez az EBBA Live projekten keresztül. Itt a Pan-European Common Bird Monitoring Scheme (PECBMS – Páneurópai Gyakori Madármonitoring Program) öt évet lefedő adatait használtuk fel a mezei madárfajok elterjedésének frissítésére, és felmértük, hogyan változtak az előző ötéves időszakhoz képest, mind kontinentális, mind regionális szinten” – mondta Sergi Herrando, az EBCC elnöke.

A kutatók 10×10 kilométeres felbontású térképeket készítettek, amelyek nemcsak a jelenlegi helyzetet mutatják, hanem a változás irányát is: hol nőtt, hol stagnált, és hol csökkent egy-egy faj jelenléte.

A számok nem sok jót ígérnek

A vizsgálat 50 faj közül 43 esetében tudott megbízható trendeket kimutatni – és az eredmények inkább aggasztóak, mint megnyugtatók.

„43 faj esetében tudtunk megbízható becsléseket kapni a változásokról, és az elterjedési változások pozitív korrelációt mutattak a független állománytrendekkel. Sajnos eredményeink azt mutatják, hogy a becsült előfordulások 33 fajnál csökkentek, mindössze 9 fajnál nőttek, és 1 fajnál maradtak változatlanok. A legtöbb faj esetében az elterjedés változásának iránya összhangban volt a faj teljes állományának ugyanezen időszak alatt bekövetkezett változásával, négy faj kivételével” – tette hozzá Alena Klvaňová.

Összességében a vizsgált fajok élőhelye átlagosan közel 0,8 százalékkal zsugorodott néhány év alatt. Bár ez elsőre kevésnek tűnhet, ilyen rövid idő alatt ez jelentős visszaesésnek számít.

Vannak nyertesek és nagy vesztesek

A kutatás szerint egyes fajok különösen rosszul teljesítenek. A déli hantmadár és a vörösfejű gébics például látványos területvesztést szenvedett el. Ezzel szemben néhány faj – például a fehérkarmú vércse – kisebb mértékű növekedést mutatott.

A kép azonban nem egységes: ugyanaz a faj egyes régiókban erősödhet, máshol viszont gyorsan visszaszorulhat. Ez arra utal, hogy a helyi környezeti tényezők – például a mezőgazdaság átalakulása vagy az élőhelyek eltűnése – kulcsszerepet játszanak.

Négy faj, négy külön történet

A kutatók külön kiemeltek néhány jól ismert fajt, amelyek eltérő mintázatokat mutatnak Európa-szerte. A vadgerle szinte mindenhol visszaszorul, míg a cigánycsuk esetében vegyes kép rajzolódik ki: egyes régiókban növekedés, máshol csökkenés látható.

A mezei veréb esetében kisebb fellendülés figyelhető meg Közép- és Észak-Európában, de az összkép itt is inkább negatív. A kenderike pedig különösen változatos mintázatot mutat, régiónként eltérő trendekkel.

Miért kulcsfontosságú ez az adatgyűjtés?

A szakértők szerint az új térképek nem csupán statisztikák, hanem egyfajta korai riasztórendszerként is működhetnek.

„Összességében eredményeink az európai mezei madarak elterjedésének közelmúltbeli zsugorodását jelzik, és demonstrálják a jelenlegi madármonitoring programok erős képességét arra, hogy kontinens-szintű, rendszeresen frissíthető fajtérképeket biztosítsanak. A változások néhány évenkénti nyomon követése riasztórendszerként működhetne, amely térben kifejezett megközelítése révén – ami Európában újdonságnak számít – segíthet a szakpolitikai jelentéstétel javításában és lehetővé tenné a korai beavatkozásokat. Reméljük, hogy eredményeink javítják a természetvédelmi és helyreállítási intézkedések célzottságát, és útmutatást adnak a helyreállítási tervek kidolgozásához” – zárta Herrando.

Magyar adatok is hozzájárulnak a képhez

Magyarország sem marad ki a nemzetközi adatgyűjtésből. A hazai információk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) több évtizedes monitoring programjából származnak. Az önkéntesek évente több száz mintaterületen gyűjtenek adatokat, ami kulcsfontosságú a hosszú távú trendek megértéséhez.

Forrás: mme.hu Fotó forrása: Mezei verebek (Fotó: Nagy Károly)

A Csendes katasztrófa zajlik Európában – és alig vesszük észre bejegyzés először Sajtóközlemények-én jelent meg.

Az azonosítás jelentősége óriási, hiszen a régészek már egy évszázada sejtették, hogy a Margit-szigeti domonkos kolostorban talált fiatal férfi a híres, tragikus sorsú macsói bán lehetett. A korabeli sérülésnyomok, a temetkezési hely és a történeti feljegyzések is erre utaltak, ám a 20. század elején még nem állt rendelkezésre a maihoz hasonló módszertani háttér.

A kutatók újgenerációs genetikai vizsgálatokkal igazolták a feltételezést. A csontok elemzése megerősítette, hogy „az adatok egyértelműen igazolják, hogy a macsói Béla herceg III. Béla király ükunokája”, továbbá hogy jelentős részben skandináv genetikai eredettel rendelkezett, ami összhangban áll apai ágával, a Rurik-dinasztiával. A genetikai állomány másik része kelet-mediterrán eredetet mutatott, ami nagy valószínűséggel a bizánci származású Laszkarisz Máriától, Béla anyai nagyanyjától ered.

A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a herceg étrendje a kor elitjére jellemző módon magas állati fehérjetartalmú volt, és jelentős mennyiségű vízi állatot is fogyasztott. A fogkőben talált mikrofosszíliák tovább árnyalták a képet: a búzadara és a kenyérfélék bizonyítják a gabonaalapú étrend rendszeres jelenlétét. A stroncium izotópos elemzés szerint Béla nem a Margit-szigeten vagy környékén nőtt fel, hanem gyermekéveit a Szerémségben tölthette, később azonban más területre költözött.

A kutatók számára az egyik legizgalmasabb kérdés az volt, hogy pontosan hogyan zajlott le a herceg halála. A történeti források szerint „Béla herceg ellen Héder nembeli ‘Kőszegi’ Henrik 1272 novemberében a mai Margit-szigeten merényletet követett el.” A régészeti és embertani adatok alapján ezt most részletesen rekonstruálták.

A csontvázon összesen 26 halálos sérülést azonosítottak, amelyek mind egyetlen, rendkívül agresszív támadás során keletkeztek. A sebek típusa alapján legalább három elkövető, kétféle fegyver (szablya és hosszúkard) és egy előre megszervezett támadás rajzolódik ki. A kutatók szerint a küzdelem közvetlen közelharcban zajlott, a herceg páncél és sisak nélkül próbált védekezni.

A rekonstrukció szerint a támadás a fejre és felsőtestre mért csapásokkal indult. Ezután, miközben Béla próbálta hárítani az újabb ütéseket, a karján védekező sérülések keletkeztek. A merénylők ezt követően oldalirányú csapásokkal tették harcképtelenné, majd a földre került áldozatra újra lesújtottak, halálos sebeket ejtve az arcán és koponyáján. A leírt intenzitás alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a merényletet erős indulat – akár bosszú vagy személyes gyűlölet – is motiválta.

A vizsgálat végkövetkeztetése kiemeli, hogy „bár Béla herceg ellen 1272 novemberében végrehajtott merényletet részben vagy teljesen előre eltervezték, azt azonban semmiképp sem hidegvérrel hajtották végre.” A támadás brutalitása és a sebek eloszlása egy intenzív, érzelemtől fűtött, kaotikus küzdelemre utal, amelyben a herceg tudatában volt annak, hogy az életéért küzd.

A kutatási projekt eredményei nemcsak egy régi történeti rejtélyt oldanak meg, hanem ritkán látott mélységgel mutatják be egy Árpád-házi herceg mindennapjait, étrendjét, életútját és végzetes perceit.

Az eredmények jól illusztrálják azt, hogy a humán és természettudományok összefogásával milyen hatékonyan lehet a történelmi adatokat ellenőrizni és a múltbeli erőszakos haláleseteket példátlan részletességgel rekonstruálni. Az új tanulmány a rangos Forensic Science International: Genetics c. igazságügyi genetikai folyóiratban jelent meg. A preprint verzió szabadon elérhető.

Bővített magyar nyelvű összefoglaló a LINKre kattintva érhető el.

A tanulmány és a képek forrás: ELTE Biológiai Intézet

A Megdöbbentő bizonyítékok: nem hidegvérű gyilkosság volt bejegyzés először Sajtóközlemények-én jelent meg.