Az utóbbi évek egyik legjelentősebb magyar archeogenetikai kutatása zárult le, amely alapjaiban írta át azt, amit a történészek Béla macsói herceg életéről és haláláról eddig tudni véltek. Az ELTE kutatóinak vezetésével működő nemzetközi szakértői csoport több tudományág módszereit ötvözve állapította meg, hogy a Margit-szigeten 1915-ben feltárt csontok valóban az Árpád- és a Rurik-dinasztia sarjához köthetők. A lelet genetikai és igazságügyi vizsgálata egy csaknem 750 éve lezajlott, brutális merénylet részleteit is feltárta.
Az azonosítás jelentősége óriási, hiszen a régészek már egy évszázada sejtették, hogy a Margit-szigeti domonkos kolostorban talált fiatal férfi a híres, tragikus sorsú macsói bán lehetett. A korabeli sérülésnyomok, a temetkezési hely és a történeti feljegyzések is erre utaltak, ám a 20. század elején még nem állt rendelkezésre a maihoz hasonló módszertani háttér.
A kutatók újgenerációs genetikai vizsgálatokkal igazolták a feltételezést. A csontok elemzése megerősítette, hogy „az adatok egyértelműen igazolják, hogy a macsói Béla herceg III. Béla király ükunokája”, továbbá hogy jelentős részben skandináv genetikai eredettel rendelkezett, ami összhangban áll apai ágával, a Rurik-dinasztiával. A genetikai állomány másik része kelet-mediterrán eredetet mutatott, ami nagy valószínűséggel a bizánci származású Laszkarisz Máriától, Béla anyai nagyanyjától ered.
A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a herceg étrendje a kor elitjére jellemző módon magas állati fehérjetartalmú volt, és jelentős mennyiségű vízi állatot is fogyasztott. A fogkőben talált mikrofosszíliák tovább árnyalták a képet: a búzadara és a kenyérfélék bizonyítják a gabonaalapú étrend rendszeres jelenlétét. A stroncium izotópos elemzés szerint Béla nem a Margit-szigeten vagy környékén nőtt fel, hanem gyermekéveit a Szerémségben tölthette, később azonban más területre költözött.
A kutatók számára az egyik legizgalmasabb kérdés az volt, hogy pontosan hogyan zajlott le a herceg halála. A történeti források szerint „Béla herceg ellen Héder nembeli ‘Kőszegi’ Henrik 1272 novemberében a mai Margit-szigeten merényletet követett el.” A régészeti és embertani adatok alapján ezt most részletesen rekonstruálták.
A csontvázon összesen 26 halálos sérülést azonosítottak, amelyek mind egyetlen, rendkívül agresszív támadás során keletkeztek. A sebek típusa alapján legalább három elkövető, kétféle fegyver (szablya és hosszúkard) és egy előre megszervezett támadás rajzolódik ki. A kutatók szerint a küzdelem közvetlen közelharcban zajlott, a herceg páncél és sisak nélkül próbált védekezni.
A rekonstrukció szerint a támadás a fejre és felsőtestre mért csapásokkal indult. Ezután, miközben Béla próbálta hárítani az újabb ütéseket, a karján védekező sérülések keletkeztek. A merénylők ezt követően oldalirányú csapásokkal tették harcképtelenné, majd a földre került áldozatra újra lesújtottak, halálos sebeket ejtve az arcán és koponyáján. A leírt intenzitás alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a merényletet erős indulat – akár bosszú vagy személyes gyűlölet – is motiválta.
A vizsgálat végkövetkeztetése kiemeli, hogy „bár Béla herceg ellen 1272 novemberében végrehajtott merényletet részben vagy teljesen előre eltervezték, azt azonban semmiképp sem hidegvérrel hajtották végre.” A támadás brutalitása és a sebek eloszlása egy intenzív, érzelemtől fűtött, kaotikus küzdelemre utal, amelyben a herceg tudatában volt annak, hogy az életéért küzd.
A kutatási projekt eredményei nemcsak egy régi történeti rejtélyt oldanak meg, hanem ritkán látott mélységgel mutatják be egy Árpád-házi herceg mindennapjait, étrendjét, életútját és végzetes perceit.
Az eredmények jól illusztrálják azt, hogy a humán és természettudományok összefogásával milyen hatékonyan lehet a történelmi adatokat ellenőrizni és a múltbeli erőszakos haláleseteket példátlan részletességgel rekonstruálni. Az új tanulmány a rangos Forensic Science International: Genetics c. igazságügyi genetikai folyóiratban jelent meg. A preprint verzió szabadon elérhető.
Bővített magyar nyelvű összefoglaló a LINKre kattintva érhető el.
A tanulmány és a képek forrás: ELTE Biológiai Intézet
